Picúr hazaért

De már majdnem egy hete. Miután az elmúlt 1-2 hónapban a nem létező szabadidőmben a használtautót bújtam (eladás és vétel miatt) most úgy hiszem, sőt inkább nem hiszem hanem mondom: révbe értem.

A Clio elment, autó nélkül lettünk ami szerencsére nem tartott sokáig. Múlt hét nem lett unalmas. Csütörtökön fogtunk magunkat, és felmentünk Budapestre megnézni két autót. Nem gondoltuk volna, hogy hazafelé nagy lesz a gondunk. Mind a két kiszemelt példány iszonyú jónak tűnt, és egyszerűen nem tudtunk dönteni. Már hazafele a vonaton nekikezdtünk egy összehasonlító táblázatnak, hátha előrébb jutunk. Hát nem. Még egész este az autókról beszéltünk, másnap jobbnál jobb tanácsokat kaptunk, de fej-fej mellett volt a két autó. Már úgy nézett ki, hogy én a BMW 318 mellett tettem le a voksomat, párom pedig a Toyota Corolla mellett. A döntést valahogy mégis én hoztam meg, amikor a BMW-t hívtam vissza pénteken, hogy szombaton mennék megnézni a kocsit újra, sőt ha úgy alakul akár megvenni is.

Megérne egy külön bejegyzést maga a felmenetel is. Röviden és tömören: reggel buszozás haza, majd gyorsan indulás édesapám kocsijával Pestre. Feszült volt az út, mivel ő nem örült annak, hogy régi autót nézek. Szeretett volna még Tatabányán nézelődni, de kijelentettem, megyünk Pestre, nincs idő tökölni. Utunkon a GPS segített, szerencsére a cél elég egyszerűen megközelíthető volt. A megbeszélt időre odaértünk és nem is haltunk meg (volt pár necces helyzet, fater nem éppen finoman és nőiesen vezetett).

normal_kotcsi

A megtekintés során újra beleszerettem a kocsiba, és szerencsére fater sem tudott fogást találni az autón, egyszerűen hibátlan volt. Srácra és így  a próbakörre kicsit várni kellett. De megérte. Finom szól az autó, és nagyon jól ment. Nem húzott félre, nem zörgött. Nincs mese, ezt elhozzuk gondoltam. Nem is ragozom tovább, egy órával később már hazafele robogtunk. Szépen megtankoltam előtte a kicsikét, és már a benzinkúton úgy néztünk rá, mint valami családtagra. Nagyon jól viselkedett hazafele, abszolút csend uralkodik menet közben az autóban – főleg miután kivettünk a téli gumiszettet.

A héten megvolt az első nagyszervíz, és először látta szakember az autót. Nem csalódtam, nagyon dicsérte a kocsit. Jó állapot, szépen karbantartva. Az autó alja is szinte hibátlan, nem egy leélt darab. Kevesebb mint 40 ezer forintból végül megvolt az átfogó kezelés. Olajszűrő, üzemanyagszűrő, levegőszűrő, pollenfilter, gyertyák, szíjak, olaj. Üzembiztos lett az autó, bár előtte sem volt vele gond. Mit mondjak? Eddig egy álom.

Persze azonnal beindult az agyam, hogy mit kéne rajta csinosítani – na semmi rajkodás – egyelőre a legjobban egy könyöklőnek tudnám hasznát venni, bár sajna húzós az ára. Ami viszont olcsóbb lenne, az egy finom, jégfehér angel eyes szett. Ebayről fityingekért hazaér, no majd meglátjuk.