Hát eljött a pillanat, amit annyira vártam, mégis fájt. Férjhez adtuk a Cliót, elment a háztól. Kicsi több mint másfél éve vettem, egy szikrázó júniusi napon. A fekete fényezés csillogott, a motor bőgött, a bőr melegített.
Nagyon jó kis gép volt, igazából még többet is kaptam tőle mint vártam. Remekül szuperált, bár voltak vele gondok. De ha kicsit többet törődök vele azt gondolom ő is hálásabb lett volna. Nem hagyott ott sehol, megjártuk vele a Balatont dögmelegbe. Pesten is voltunk vele, és ott lehetett érezni, hogy szereti az autópályát is. Igazi kis seggrakéta volt. Kicsi, könnyű kaszni, hozzá egy közepes motor, majdnem 110 lóerő. Tíz évvel ezelőtt nem volt kevés, és városba még most is megfogott nagyon sok autót. Majdnem hogy full extrának mondanám a belső teret, hiszen félbőr, klima, elektromos minden. Gerinctámasz, ülésmagasság stb. Egyszóval remek autó volt, csak szép lassan kinőttük. Egyre kisebbnek éreztem én is, és ha már Frigyes is velünk utazott, szinte már alig maradt hely. Ami korábban csak kósza gondolat volt, abból terv lett. El kell adni az autót. Nem gondoltam volna, hogy ennyi érdeklődő lesz, de végül legalább 5-6 ember megnézte a kocsit, és sokkal többen telefonáltak. Voltak szimpatikusak, és voltak igazi barmok is. Volt amikor belül azt reméltem, „ez a kis csíra nem veszi meg”, illetve volt olyan is amikor éreztem, ha ő lenne az új gazdi nyugodt lennék.
Kereskedésbe egyébként halál eladni bármit is, ha nem veszel ott helyette másikat. Átbasznak, agresszívan és pofátlanul beszélnek veled, és majd 25%-al a piaci ár alatt akarják beszámolni az autót. Mondtak olyan árakat, hogy ha tehettem volna leköptem volna az embert. Értem én hogy keresni akar, és ebből él, na de ne az autó 1/3-t alkudja le, anélkül hogy tudná pontosan miről van szó. Arról tehát letettem többszörösen is, hogy kereskedőnél hagyjam ott az autót. Még ha vettem volna autót nála, akkor is több száz ezrekkel lettem volna mínuszban az eredeti tervhez. Az eladást természetesen a használtautón intéztem, ami még mindig jól működik, el lehet adni rajta bármit, csak meg kell találni az árat.
Az én Clióm nem a legolcsóbb volt, sőt az RXI-k között a legdrágább, mégis sokan felhívtak. (Bár azért az kemény volt, amikor felhívtak az ország másik végéből, hogy a fiamnak van haccázereje, és én mint jó anya kifizetem az átiratást, de többet nem tudunk rá áldozni. Annyit tudtam rá mondani, hogy „kár”.)
Egy jó árazással, megfelelő képekkel, és trükkös leírással elértem hogy elvigyék alólam az autót. A – remélem végső – vásárló nagyon gyorsan lecsapott a kocsira, 5-re jött, 6-kor már a lakáson voltunk és papiroztunk. Sőt, már minden papír elől volt, amikor az árról kezdtünk beszélni. Talán azért is voltam kicsit merész, és egy nagyvonalú árajánlatra még rákértem én is, hogy a lehető legkevesebbet engedjem el az árból. Ettől függetlenül azt gondolom jól jártak az autóval, kaptak mellé négy majdnem fullos téligumit is. Amikor utoljára kigördült a Clió a kapun, szinte könnyek szöktek a szemebe. Felelevenedett a sok emlék, megszerettem az autót. Most viszont nincs kocsi, nehezebb az élet. Na nem a munkába járás és a boltba mászkáláshoz kellene nekem, hanem az új autó megvételéhez 🙂 De tényleg, most már csak az zavar, hogy nem mozdulhatok kedvemre ki a városból. De ami késik nem múlik, természetesen már néztem ki új példányt, sőt igazából lassan hónapok óta a használtautós oldalakat bújom.
Ja, szerencsére azért megoldottuk, hogy ne legyünk autó nélkül – bár sajnálatos módon nem a mi gondjaink miatt van nálunk. Csak pár alap információ:
- 1981
- 4 sebesség
- no szervó
- gyári szivató
- napfénytető
- rádiósmagnó
- japán
Na miről is van szó? Erről:
