Egy ideje Mac-en, azaz OS X alatt tengetem a napjaimat. Az eszköz egy céges Macbook Pro, bár azóta az asztali PC-re is felszuszakoltam kisebb – nagyobb nehézségek árán a Yosemitet, szóval már munka után is bámultam az Apple hívők szent szoftverét.
Azt már korábban is tudtam, hogy OS X-en azért is jó élni, mert igazán szép, és használható szoftverek készülnek rá. Többségük fizetős, de sokszor ingyenes alternatívákat is lehet keresni, és ma már eljutottam oda gondolkozásban én is, hogy 5-10 eurot / dollárt megérhet egy-egy jobb app. Az egyik app, amit elsőként elkezdtem rendszeresen használni Mac alatt, a CloudApp volt, amivel képernyőképeket tudunk megosztani egyszerűen, gyorsan. A képek mellett egyébként videók rögzítésére is alkalmas, amit nem egyszer használtam már, remek megoldás, ha például egy rosszul vagy jól működő weboldal részletet akarunk megmutatni másoknak. A CloudApp, ahogy sok más alkalmazás, free és pro fiókkal is használható. Az ingyenes verzióban napi 10 feltöltést engedélyeztek, ami nekem általában több mint elég volt. Persze voltak egyéb fájlméret limitek is, de azokat nem léptem túl soha. A fizetős részére ránéztem, de borsosnak találtam a havi 10 dollárt screenshotok megosztására.
Egyik nap aztán jött egy levél tőlük, hogy változtak a limitek, és titkon megörültem, hogy lehet, növelik a free részt, vagy a prémium ára csökken. Hát nem. A napi 10 feltöltésből havi 10 feltöltés lett, ami több mint vicc. Miután kiröhögtem magamat, töröltem a CloudAppot, és írtam egy dühös twitter bejegyzést, amiben kimásoltam a levél lényegét. Aztán nem történt semmi legalább 1 óráig. Utána hirtelen láttam, hogy egy tök ismeretlen Twitter fiók befavolta a twittemet. Aztán egy másik követni kezdett. Ma pedig egy harmadik válaszolt a bejegyzésemre. Mind a három fiók egy CloudApp konkurencia, és nyilvánvalóan valamelyest automata Twitter kontókat és robotokat futtatnak, akik csalódott CloudApp felhasználókra vadásznak (belőlük elég sok van most), nemcsak én húztam fel a szemöldökömet a havi 10-es limiten.
Gondoltam, ha már ilyen okosak, megnézzük, milyen appokat gyártottak, hátha valamelyik tudja pótolni a CloudAppot. Persze tolhatnám Dropboxba is a képeket tudom, tudom, de az annyira nem fancy, ráadásul a Dropboxba nekem főképpen a saját céges dolgaim vannak, nem szerettem volna, ha a céges gépre fel kell telepíteni. Meg egyáltalán, szeretek új appokat kipróbálni.
Ők voltak az elsők, akik rámugrottak. Az alkalmazás nem rossz, a CloudApp-hoz hasonlóan beépül a felső sávba. Nemcsak képernyő megosztásra van, akár emaileket is küldhetünk vele gyorsan, csatolt fájlokkal. Sőt, alapvetően erre van kitalálva, a képernyőkép elkapása csak egy extra. Tudja azt, amit a CloudApp, hogy adott terület kijelölését menti csak. Prémium opció nincs, az adatokat saját szerverükön tárolják.
A második fecske, bekövettek, a célt elérték, az ő alkalmazásukat is leszedtem. A Kibako alapvetően csak képernyőkép, illetve felvétel megosztását tudja, az Infinitben megtalálható emailes rész nincs, de hát nekem az nem is kell. Ami talán sokaknak jó hír, hogy ők nem saját szerveren tárolják a dolgokat, hanem saját Dropbox fiókunkat, vagy Amazon S3 tárhelyünket használhatjuk a képek tárolására.
A prémium fiók havi 1.49 dollárba kerül, és amit kapunk, az elvileg a videófelvételi opció, illetve a saját domain támogatása.
Ők reagáltak legkésőbb, de ahogy visszanéztem a Twitter fiókjukat, azóta elég sok csalódott CloudApp usernek üzentek.
Cserébe ők kínálják a legtöbb opciót. Nem sima képernyőkép megosztó szolgáltatás, inkább általános célú. Itt is tudunk azonnal emailezni. Kapunk 2 GB tárhelyet, ahova tolhatjuk a dolgainkat, és náluk is van prémium fiók elég sok opcióval, mint például önmegsemmisítő tartalom, vagy saját domain. Nekem Ők kicsit ágyúval verébre szoftver, de lehet van akinek pont megfelelő lesz.
Tanulság? Csak annyi, hogy a CloudApp valószínűleg csúnyán mellélőtt az új árazásával. Rengeteg csalódott felhasználó jelezte Twitteren, hogy a havi 10 darab ingyenes képfeltöltés vicc kategória, gyakorlatilag megölték a free plant. A prémium fiók pedig egyszerűen túl drága egy ilyen szolgáltatásért. Havi 30 screenshot, vagy napi 5 még belefért volna nekem is, vagy ha lenne valami olcsóbb prémium plan, mondjuk havi 1-2 dollár, 50 képpel lehet kifizetném. De így nem tettem mást, mint nagyon gyorsan töröltem az appot, és újat kerestem.
Én a magam részéről valószínűleg az Infinit alkalmazását fogom használni első körben, aztán később meglátom van-e más opicó, illetve mennyire vállik be.