Rossz, rossz, nagyon rossz vagyok. Megint elcsábultam, és hardvert vettem. Az egész nem tudom hogyan kezdődött, de már jó ideje akartam egy normálisabb laptopot a netbook helyett. A netbook-ot amúgy nagyon jó áron vettem, és már majdnem 3 éve társunk, de már kicsit eljárt felette az idő, és egyre ritkábban vettem elő. Azért volt ez, mert egyre lassabb volt, és az utóbbi időben már kisebb gondja is voltak (bios elem, töltő). Az akksija viszont továbbra is nagyon patent, úgyhogy úgy döntöttem, rendberakom, és megpróbálom eladni. Minden tartozéka és doboza is meg van még, úgyhogy látok rá esélyt, hogy el fog kelni.
De mit is vettem, és miért? Az tavaly bemutatott HP laptop-ot ritkán használom, kedves páromé lett végül, én meg amikor dolgozok inkább az asztalin csinálom. Viszont valahogy akartam magamnak egy kisebb, de erősebb gépet. Ami könnyű, ugyanakkor azért nem szaggat rajta egy erősebb IDE sem. Sokági ácsingoztam egy Macbook Air / Pro felé, de végül beláttam, hogy annyi pénzért, amit szánnék rá, csak hulladékot lehet venni (egyet meg is néztem, kár volt rá időt szánni). Végül a kiszemelt példány egy „üzelti” sorozatú laptop lett, 13-as méretben. Nagyjából ennyi feltételem volt, és választék szerencsére volt, úgyhogy több Dell és HP gépet is alaposan megnéztem (a neten).
Így lettem aztán tulajdonosa egy HP ProBook 5320m-nek, amivel az eddigi tapasztaltok nagyon jók. Kicsi, könnyű, gyors. Ugyanakkor nem nyeklik, nyaklik, fémházban van. Belseje nem egy atomerőmű (elvégre három éves konstrukció ez is), de bőven erősebb mint egy korai Mac. A 4GB ram elég lesz nekem mindenre, a 320GB háttértár pedig több mint bőséges. Két dolog ami kicsit negatívum, a 4 cellás akkumulátor miatt le kell mondanom a 5-6 üzemóráról, illetve az esti kódolást nem támogatja billentyűzet világítás. De ezek tényleg apró dolgok, nagyon elégedett vagyok a masinával. Ha sikerül eladni a netbook-ot akkor meg vicc áron lett az enyém. Az is lehet, hogy az asztali konfig is megy el a háztól, hiszen több éves már, ráadásul a mostani kis subnotim nagyjából 2x olyan erős, így nincs másra szükségem, mint egy monitorra mellé.
Az első időben Windows 7 volt rajta, de kicsit meguntam, és már kezdett itt ott lassulni a rendszer. Ezért egy huszárvágással lecseréltem Linuxra, ami kivételesen nem Debian, nem Ubuntu, nem Mint. Persze messzire nem mentem. A kiszemelt az elementary OS Luna verziója lett.
Erről azt kell tudni, hogy Ubuntu alapú distro, de nagyon sok dolgot kigyomláltak belőle, és egyszerűsítettek. Sok saját készítésű, szinten az egyszerűség irányába menő appot is készítettek rá, így hamar belakható. Ha meg valami nem tetszik, könnyen lehet rajta változtatni. Azt le sem tagadhatják a fejlesztők, hogy az OS X látványvilágából merítettek, de hát istenem ilyen az élet, és tény, hogy az OS X felülete jól ki lett találva.
Luna persze ettől nem egy OS X, de legalább szép, gyors és az apró bugokat eltekintve hibamenetes. Pár hete használom, fejlesztésre is, és eddig nagyon jók a tapasztalataim vele. Persze egy-két apró reszelgetés volt, és mivel nem akarom ezeket folyamatosan újra kitalálni, rájöttem hogy jobb ha összegyűjtöm. Erre pedig jelenleg számomra a legegyszerűbb és legjobb megoldás a Github Gistje lett, így aki Ubuntu / elemantary OS tippeket szeretni erre nézelődjön: https://gist.github.com/billsuxx. Magáról az OS-ről ha lesz időm biztos irok pár sort, mert megéri a bemutatást. Addig is itt egy screenshot:
(a kép felbontásán ne lepődjetek meg, külső monitor volt dugva a gépre, azért akkora)
update: közben elkelt a Netbook 🙂