Windows Phone egy év után

Lassan itt van újra a karácsony, ami nálam pont egybe esik azzal a ténnyel, hogy egy huszárvágással átlovagoltam az Android platformról a Windows Phone-ra. Tettem ezt persze nem kevés utánajárást követően – nem a gyors döntések embere vagyok. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy továbbra is WP7 felhasználó vagyok, egyelőre nem kívántam meg mást.

Szinte 100 százalékban azt kaptam, amire számítottam, és ahogy lenni szokott, a környezetemet is elkezdtem megtéríteni, ismét. Ha jól számolom, eddig a közvetlen ismerősök közül legalább 4 – 5 emberre voltam olyan hatással, hogy amikor új telefont vett, akkor az Windows Phone-os lett. Van közöttük informatikus, és van közöttük lány is, tehát nem lehet azt mondani, hogy egy réteg számára való a készülék.

Amikor egy éve arról írtam, hogy váltok, az indokok között kiemelten fontos volt a gyors működés (persze ezt tudta volna egy Androidos telefon is, de nem annyiért, amennyiért megvettem annó a közel egy éves Omnia 7-et), nos ebből a lendületből a telefon nem veszett azóta sem. Teszi mindezt úgy, hogy nem volt azóta hard resetelve, 1-2 update felkúszott rá (ezek gyakorlatilag semmi újat nem tettek egyébként hozzá). Az androidosok közül biztos sokan ismerik azt az érzést, hogy egy idő után belassul a telefon. Persze a sok felesleges app telepítés is közrejátszik, de én is rengeteg appot kipróbáltam, szóval ez a faktor nálam is bejátszhatott volna.

A készüléket a mindennapok során elég aktívan használom, ezek közül is lássuk a legfontosabbakat:

  • emailek fogadása, küldése (céges: Outlook, saját: Gmail, saját2: Pop3)
  • podcast hallgatás, ritkábban rádió (gyári Zune app)
  • internet böngészés (IE, mivel csak ez van)
  • social (Twitter, Foursquare, Miso, Facebook)
  • közlekedés (BKV app, Gmaps Pro, Egérút)

Ezek mellett természetesen vannak más appok is, amik fent vannak, de ezeket naponta többször is használom. Tényleg rengeteg email megy ki – be a készülékre, rendesen megdolgoztatom. Munkába menet és hazafelé szinte mindig podcasteket hallgatok, ha véletlen kifogytam, akkor rádiót, vagy zenét. A beépített gyári IE teszi a dolgát, nem egy Chrome, de meglepően jól rendereli le az oldalakat. Természetesen hiányzik a normális előzmények / kedvencek / jelszavak sync.

A social appok is jók, nem mindenből a gyárit használom, de alapvetően meg vagyok elégedve az élménnyel (Foursqare hivatalos app például régen lassú volt, sokkal jobb a 3rd party app hozzá). Nem mennék el azon fájó tény mellett, hogy a gyári Facebook app tragédia, lassú nagyon, aki sokat FB-zik, annak inkább a webes felület (m.facebook.com vagy touch.facebook.com) ajánlott, de tényleg! (Viszont kerüljétek a sok fizetős és ingyenes Facebook + / Pro / Super appot, ezek nem csinálnak mást, mint egy kicsit újraskinezve behúzzák a FB-ot, maximum még alávágnak egy-két reklámot).

A közlekedés is sarkalatos pont egy okostelefonnál. A BKV app remek (én a BKV menetrendet használom, ebből is van több féle app már, sőt van MÁV-os is, annak aki sokat vonatozna), gyors és friss, így könnyen tudom, mikor merre melyik villamos vagy busz megy, és hány megállót kell utaznom. A Gmaps (Pro) térképalkalmazás sem rossz , gyalog és autóval is szoktam használni, illetve érdemes megemlíteni a magyar fejlesztésű Egérút appot, amivel szintén könnyen és az esetek többségében jól lehet navigálni. Viszont azt hozzá kell tenni, hogy sajnos az Android platformot még így is messziről nézzük mi windowosos felhasználók, a Google jóval előrébb jár a térkép szoftverével. Nokia saját offline navigációval és egyéb appokkal látja el a készülékeit, így azoknak akiknek ez fontos, érdemesebb a finn gyártó készülékeit választani.

Másik fajta kikapcsolódási forma a játékok természetesen, amiből azért mostanra már elég szép a választék. A Xbox Live név alatt megtalálható appok általában jó minőségűek, ám cserébe megkérik az árát. Viszont gyakran vannak akciók, leárazások, amelyekről a beépített Xbox live hírolvasóval értesülhetünk. Ilyenkor általában a 2-4 dolláros játékokat fél áron, vagy épen 0.99-ért lehet beszerezni. Az ingyenes játékok között is akadnak jópofák, de az is tény, hogy szerényebb a felhozatal, mint a két másik nagy platformon, és itt is sok a szemét. De én nem arra vettem a készüléket, hogy játsszak, úgyhogy nekem ez abszolút nem negatívum. Akinek van otthon Xbox 360 konzolja, az még össze is kötheti a telefonnal, így csekkolhatók a játékpajtások, sőt még a dashboardot is tudjuk irányítani a telefonról. Inkább vicces és „wáow” faktor, mint hasznos.

Amitől még féltem, az a Zune, a Microsoft féle iTunes. Mondom ezt azért, mert ezzel a szoftverrel lehet rendezgetni a zenéket a készüléken. Sok mindent tud, de én igazából tényleg csak arra használom, hogy az a három album a telefonon legyen, illetve hogy pár naponta a friss podcast részeket átszinkronizáljam a készülékre. Nincs USB mód, nem látjuk a fájlrendszert, itt bizony kőkeményen Zune-t kell használni. Viszont egy idő után megszokható és közel sem annyira bonyolult, mint ahogy azt gondolnánk. Az sd kártyás bővíthetőség hiánya sem zavar, a 8GB-on én személy szerint jól elférek, igazából soha nem figyelem, mennyi szabad hely van a telefon. Van és kész (pl. a podcastekből mindig csak maximum 3 részt hagyok fent a Zune-nal).

Amit még rendszeresen használok, az az ébresztőóra és a naptár kettőse. Ezekből is gyári appok mellett maradtam, igazából mindent tudnak, ami nekem fontos. A rendszer támogatja Google féle naptárat is, sőt a Facebook eseményeket is be tudja húzni. Nagyon testreszabni ezeket sem lehet, de nekem még pont elég kategória. Ránézek a képernyőre, és tudom, hogy ma, illetve holnap mi a legközelebbi fontos esemény.

Nagyjából ennyi a tapasztalom a telefonnal, és a rendszerrel, lehetne még órákon át sorolni a jó és rossz dolgokat, de legfontosabbakat, azt hiszem, említettem. Aki most vásárolna olcsó pénzért okostelefont, még ajánlhatom a WP7-es készülékeket (főleg a Nokiákat). Bár a Windows Phone 8-at már nem kapják meg, a 7.8-as frissítés cserébe kicsit kárpótolhatja az embereket. Egyébként a 8-as rendszer főleg olyan újdonságokat hoz, amelyek az új hardverekhez kötődnek, ezért is értelmetlen sóvárogni utána.