Állás váltok

Több mint egy év után állást váltok. Nem azért mert annyira rossz lenne a mostani, csak egyszerűen jött egy lehetőség, amelyet nagyon sok agyalás után elfogadtam.

2008. novemberébe kerültem a jelenlegi munkáltatómhoz, és nagyon jó döntés volt. Mondjuk nem is volt nagyon más lehetőségem, örültem, hogy helyben találtam egy szakmámba vágó állást. Vicces, hogy különösebb felvétel nélkül kerültem be, még referenciát se mutattam. Köszönhető ez talán annak, hogy a cég akkoriban alakult át, és a korábban full Joomla tákolásból saját motorra alapuló rendszereket adták el. Igazából egyetlen fejlesztő volt akkor – a régi emberek repültek, én és egy szaktársam  / kolitársam / szobatársam / haverom jöttünk, hogy felpörgessük a céget. Azt hiszem, ha visszagondolok az elmúlt időre sikerült is. Jól beilleszkedtünk, és megerősítettük a pozíciónkat. Sőt, ha úgy vesszük jómagam sokat tettem azért, hogy itt tartson a cég. Eljöttünk egy tárhelyszolgáltatótól és saját szerverünk lett. Később pedig még egy kisebb szerverre tettünk szert. Lehet nélkülem is eljöttek volna ezek a változások, de szeretném azt gondolni, hogy az én hatásomra (is) történtek ezek a dolgok. Bár visszagondolva egy kicsit ma már sajnálom, hogy belevontam magamat ennyire a szerver dolgokba, mert az egyik ok, amiért elvállaltam az új állást, az pont az, hogy túl sok teher volt már rajtam – megfelelő kompenzáció pedig elmaradt.

Nem vagyok rendszergazda, nem is értek annyira hozzá. Ráadásul a szokásos Debian helyett, CentOS-t kellet rakni az első gépre, mivel megvásároltuk a Cpanel-t. Az pedig a Debian-t nem kellőképpen támogatja, ez kiderült, miután kb 3x tettem újra a szervert. Még volt olyan is, hogy az Adatparkba ültem, és teleépítgettem a szervert a hidegben, ofkorz munkaidőn túl.

Ennek ellenére nagyon jól éreztem magamat a helyen, főleg azért mert nagyon jó munkatársakkal dolgozhattam együtt. Bár egy sráctól tavaly el kellet köszönnünk, közben egy szintén jó fej grafikus csapódott hozzánk. Szerencsére az eszközök sem voltak rosszak, pl nagyon jó monitorokon végezhettem a munkámat. Bár a vas ami hajtotta az elég szegényke volt, a Dreamweaver és a Fireworks már két vállra tudta fektetni a kis Celeron-t. Sokat, nagyon sokat tanultam és fejlődtem. Főleg a build-ben, de a programozásban is sok új dolgot tanultam meg. Nem beszélve arról, hogy megismertem a CentOS-t és a Cpanelt is.

Az új helyben főleg az vonzott, hogy nincs messze, ugyanis ugyanott dolgozom 🙂 Csak az irodaház első emeletén, nem a másodikon. Tudniillik az új munkáltatóm a még jelenlegi cégem anyacége. Így szerencsére nem ismeretlen emberekkel fogok együtt dolgozni. Lényegében akiknek a múlt évében két nagy portált kifejlesztettünk, és az utóbbi időben napi 1-2 órát dolgoztam, átvesznek, és most ők fognak alkalmazni napi 8 órában. Ebből adódik, hogy nem ismeretlen a munka. Kicsit kevésbé kreatív, jobban monoton, de sokkal, sokkal nyugodtabb. Nincsenek hülye külsős ügyfelek, remélhetőleg megszűnök mint rendszergazda és telefonos support. Ezek zavartak legjobban, meg a kevésbé dokumentált projektek. Ha minden jó, az ilyen dolgok mostantól eltűnnek, hiszen közvetlenül annak csinálok weboldalakat aki a főnököm. Nem mellékes az sem, hogy így az anyahajón én leszek az első belső-webfejlesztő. Ha netán később valaki még érkezne, akkor én leszek a rangidős.

A következő egy hét még nem lesz az igazi, hiszen a régi helyemen leszek, de nem hinném, hogy új munkákat kapnék, hiszen február elsejével átlépek. Már megnéztem a helyemet, kellemes iroda, na és új munkaállomás 🙂 4 GB ram, erős C2D proci, 1GB-os videókártya. Az eddigi legerősebb gép amin dolgozhatok. Már csak azt kell megdumálni, hogy egy nagyobb monitort kapjak, vagy hogy lehozhassam a régit.

Update: megvásároltuk az új monitort. BENQ lett, 24″, mert a Samsung amit kinéztem nem volt. Nagyon durva, hogy ez a böhöm monitor annyiba került, mint a pár éve vett 19″-es Samsungom.

Update2: a búcsú ajándék a cégtől:

aji

Hát nem édesek?