Évek óta nem hordok órát, pedig lenne rá lehetőségem. Utoljára általános iskolában volt rajtam rendszeresen óra. Akkortájt nagyon meg volt őrülve az órákért, és volt vagy 8 darab, de persze mind digitális. Főleg azért volt jó, mert tudtam mikorra kell hazaérni. Ezidáig első, és egyetlen komolyabb órámat 7-8. osztályos koromba kaptam, szép elegáns volt. Pár évig hordtam, aztán valahogy leszoktam róla, köszönhetően talán annak, hogy középiskolában megkaptam első mobiltelefonomat, ami részben az órát is helyettesítette.
Szóval legalább 5-6 éve nem volt a kezemen óra. Nem is néztem őket, és igazából nem is tudtam elképzelni magamon egyetlen órát sem. Az utóbbi hetekben többet jártam órás boltokba, mivel barátnőm keresett magának órát. A héten már kinézett magának egyet, és milyen érdekes, pár fiókkal feljebb volt egy óra, ami megragadta az én fantáziámat is. Egy nappal később visszamentünk, és megvettem barátnőmnek az órát amit kiválasztott magának (karácsonyra szeretett volna egyet, de akkor nem találtuk meg ezt az üzletet).
Barátnőm órája, egy Lorus
Osztottam, szoroztam és mivel úgyis születésnapom lesz, meglepem magamat én is egy órával. Pár perc múlva már a kezemen is volt az új kedvencem, egy Lorus Chronograph RM397BX9.
A LORUS a Seiko leányvállalata 1982. április 13-án jelentették be mint márkát. A LORUS egy relative alacsony árú, jó minőségű kvarc karóramárka, amelyet a kvarc-technológiában vezető óragyárban készítenek, sokak számára elérhető áron. Az órákra általában 2 év garanciát adnak, beleértve az elemet is.